3 hónap Izlandon NCTA ösztöndíjjal

https://picasaweb.google.com/104734796439408603225/Izland2013Szeptember22

Már megint a tegnapról kell írnom, mert megint annyira fáradt voltam, mire hazajutottam az este, hogy reszketett kezem-lábam.
Reggel korán indultam Gardabaer-be, Axel kislányainak iskolájába, ahol Margrettel volt találkozóm.
Az iskolában beszélgettem egy amerikai tanárnővel, aki angolt tanít a gyerekeknek. Kérdeztem, hogyan kommunikál velük, hiszen láttam, hogy nem nagyon beszél izlandiul. Elmesélte, hogy ilyen esetben mindig van az osztályban egy izlandi tanár is, aki segít fordítandók esetében. Így könnyű, gondoltam. :)
Megint egy kellemes, otthonos helyiségben ültem, gyerekek, tanárok, egyéb munkatársak jöttek-mentek körülöttem, mindenki rám mosolygott, kávéval, szendviccsel kínált, volt időm megírni a szigeti élményeket, mielőtt teljesen elfelejtődnek az új élmények hatására.
Margret megérkezett, és azonnal tárgyalni kezdett két szakemberrel arról, hogy hogyan tudnák nyomon követni végzett, és "normális" iskolába került diákjaikat. Kérdőívben gondolkoznak egyelőre, mely kérdőívet maguk a diákok állítanák össze: te mit kérdeznél?

Amikor a tárgyalás véget ért, meghívtak ebédelni egy organikus étterembe, ahol már megint gyáva voltam, és nem mertem tengeri pisztrángot enni, mint a többiek! Spenótos lasagne-t ettem salátával, kuszkusszal, de alaposan megnéztem a tengeri pisztrángot a szomszéd tányérokon. Talán már legközelebb...

Beültünk Margret minden eddiginél nagyobb autójába, ez most egy Dodge volt, és felkészültünk a 4 órás autóútra Skagaströnd irányába.
Holdbéli tájakon mentünk órákon át, tiszta, jól belátható, de keskeny főúton, az 1-esen, Akureyri felé.
Volt benne alagút, hegyi út, havas táj, virágos táj, de minden tájban rengeteg bárány és ló.

Margret azért indult erre az útra, mert a helyi önkormányzat meghívta, hogy esetleg átadná a fenntartásában működő óvodát és általános iskolát a Hjallastefnan szárnyai alá.

A polgármester, Magnus, kedves, nyitott, szimpatikus, korunkbéli férfi, és mivel nagyon hasonlított első sógoromra, könnyű volt megbarátkozni vele. Arról nem is szólva, hogy tökéletesen beszélt angolul. Margret vele való tárgyalása, mivel ott ültem közöttük, angolul folyt, így szinte részt tudtam (volna) benne venni.

Megnéztük mindkét intézményt, határozottan érzékelhető volt a különbség Hajallastefnan iskolái és e között. Csakúgy, mint otthon, az ember tudja, hogy állami vagy magán iskolában van éppen.
Az intézményvezetők körbevezettek bennünket, az óvodában érzékeltem némi távolság tartást a vezető részéről, az iskolában nem annyira. Itt már izlandi volt a nyelv.
Ezt a részt egy felújított, régi épületben berendezett kávéházban elfogyasztott ebéd zárta, ahova kedvesen és természetesen hívtak meg engem is. Füstölt bárányt ettem izlandi lapos kenyéren és brownies-t, meg persze kávét. Mindig, mindenki, mindenhol kávézik.
Az ebéd hivatalos célja a helyi képviselő testülettel való egyeztetés volt. A képviselő testületet egy listáról választja a közösség, nincsenek politikai pártok, csak nevek. Margret véleménye szerint ez nem helyes, én úgy gondolom, hogy egy 530 (!) lelket számoló településen nem a politikai beállítottság, hanem a település érdekeinek védelme és előtérbe helyezése a fontos akár jobbról, akár balról. (Ha Pusztaberkiben is így gondolkodnának, szerintem előbbre lennének, mint így.)

Amíg tárgyaltak, sétáltam egyet, hideg volt, de nagyon érdekes egy ilyen (már elnézést az érintettektől) isten háta mögötti, kicsi települést megnézni. Halászkikötő, templomka, iskola, óvoda, a település legelső háza renoválva, múzeumként, egy művésztelep, egy rönkfa szórakozóhely, kicsi, színes házak, havas hegyorom és tenger, tenger, tenger.

Miután mindent megbeszéltek, átvonultak (vonultunk) egy kultúrházba, ahol igazi falugyűlésnek voltam részese. Margret power point-tal támogatott előadást tartott a Hjalli Modellről, rengeteg nevetéssel, spontán tapssal, mintegy stand up-szerűen.

Az előadást kérdések és válaszok sokasága követte.
A tanárok kérdeztek a fizetésükről, szülők nyilván a változások mibenlétéről, amennyiben létrejönne a megállapodás az önkormányzat és Hjallastefnan között.

Noha este 7-ig tervezte Margret az ott tartózkodásunkat, volt már 8 is, mire ismét az autóban ültünk annak ellenére, hogy nem fogadtuk el a polgármester úr meghívását még egy kávéra.

A hazafelé vezető úton sok mindenről szó került közöttünk, Tanzániától (ahol Margret kislányok számára nyitott egy árvaházat) az unokákig, alternatív pedagógiai módszerektől civil együttműködési lehetőségekig. Sokat kérdezgetett arról, hogy annak ellenére, hogy szinte semmit nem értettem előadásából és az azt követő kérdésekből, mik voltak a benyomásaim a falugyűlésről. Aki nem érti a nyelvet, másra tud figyelni. Ki mennyire ideges, ki az, aki lentről fölfelé, és ki az, aki vízszintesen néz az előadóra, hangosan, vagy halkan kérdez, feláll-e vagy ülve marad, amikor szót kap, alázatosan vagy szinte lazán "jelentkezik" stb. Azt hiszem, örült a meglátásaimnak. Alapvető pedagógiai és emberjogi kérdésekben nincs közöttünk nézetkülönbség, talán csak alapfilozófiánk eltérő: én közel sem vagyok olyan optimista, mint ő. Ezt sem ártana kicsit eltanulni.

Egyéb tanulság: ha hallunk nem jól működő önkormányzati iskoláról, óvodáról, van keresnivalónk, amennyiben ajánlatot tudunk tenni alapítványi átvételről. Össze kell állítani egy olyan tartalmú road-show-t, mely meg tudja mutatni, mit nyújthat egy független iskola ott, ahol esetleg az önkormányzati fenntartás nem annyira jól sikerült, az iskola használói elégedetlenek.

Annyira elfáradtam ez után a két nap után, hogy csak péntek délelőtt összerakni e két utolsó bejegyzést.

Az idézőjel a címben annak szól, hogy csak reggel - délelőtt tartott a munkanap, utána írás, olvasás, némi környezet tanulmány, ilyesmi.
Reggel gyalogosan elindultam a Hjalli Iskolába, Hjallastefnan első intézményébe, oda, ahol az egész modell megszületett 1989-ben. A navigátor nem bírt megszólalni, amíg oda nem értem, így a papírtérkép segítségével bár, de megérkeztem az iskolához időben.
Hjallastefnan összes iskolája ehhez hasonló, illetve az izlandi építkezés "iskola"példája: bádogból készült. Látható a logo a bejáraton.

A fiúk-lányok külön termekben tanulnak, játszanak, esznek, rajzolnak, énekelnek, naponta fél órát töltenek együtt az iskolában, amikor játékos formákban kommunikációs gyakorlatokon vesznek részt.
Egyenruhá(ka)t viselnek, a tanárok lezser, kényelmes, informális öltözékeket.

Miután véletlenül két csoportnál is meghallgattam a Kis kece lányom-at izlandiul, felajánlottam, hogy eléneklem magyarul, de nem volt rá kereslet. Inkább azt szerették volna megtanulni, hogy Jó reggelt kívánok.
Nap indítást láttam, körben ülve, énekelve, mesélve, játszva, jó hangulatú zeneórát és egy különös nyelv-matematika foglalkozást, melyen a gyerekek a kooperatív módszerhez hasonló felállásban közösen munkálkodtak 4 asztalnál azon, hogy fogalmazást írtak a matematikáról, melyben matematikai kifejezéseket is kellett használniuk. Biztos, hogy jól értettem a feladatot, mert a tanár úr nagyon jól beszélt angolul.

A termek (szobácskák) nem különösebben díszesek, inkább puritán módon egyszerűek, egy-egy osztályban 12-15 gyereknél nincsen több. Az iskola 91 gyerekre kapott engedélyt a szigorú szabályok szerint, és bár felvehet ennél többet, de normatívát csak ennyi után kap.
Az igazgatónő végigkísért az épületen, bemutatott a tanároknak, a gyerekeknek, majd magamra hagyott. Sikerült benéznem mindenhova, köszönni mindenkinek, elkapni az iskola légkörét, mely igen meleg és szeretetteljes akár 6, akár 9 évesek, vagy akár fiúk, akár lányok osztályaiban voltam.

Ez volt az első iskola, amit láttam belülről, még 15 van hátra!
Ismét nagy szél volt ma, vennem kellett egy sapkát, nem a legszebb vagyok benne, de arra biztosan jó, hogy ne vigye le a szél a fülemet.
Kimentem a halászkikötőbe, megtaláltam a halpiacot, persze így délután nem volt már ott senki és semmi, nyilván korán reggel kell menni.

A tiszta időben, bár nagyon hideg van, ilyen éles és gyönyörű színeket lehet látni.
Bekukucskáltam az egyik uszodába is, ami nyitott nagymedencével, nagyszerű hosszú csúszdával dicsekszik, voltak is benne, de nagyon hideg volt, nem mentem be. Talán inkább keresek majd egy fedettet.

Elindultam Reykjavíkba, hogy ha már van, használjam a buszbérletet. A busz jó. Mindig üres, finom meleg, nem fúj benne a szél, zene szól, és lehet csak úgy bámulni ki az ablakán.
Reykjavíkban ma a régi kikötőben sétáltam, és megnéztem az új koncert termet, a reykjavíki MÜPA-t. Hasonlít, tényleg! Carmen bemutató jön, meg az Orosz balett a Hattyúk tavával. Van jegy, kb 100 euróért.

Innen a régi kikötőbe mentem, megbámultam minden hajót, kiálmodoztam magam, hogy melyikre szállnék föl (mindegyikre), majd hazajöttem.

Aslauggal és Gudrunnal indultunk reggel hn7-kor a Vestmann Islands-re, a Leikskólinn Sóli-ba.
Nagyon kedves, nagyon vidám, nagyon professzionális lányok. Összefogják, támogatják Hjallastefnan iskoláit, óvodáit.

Megint egy akkora autó, hogy alig bírtam bemászni. Lépcsőre kell fellépni, megkapaszkodni a plafonból lógó fogóban, és úgy.

És KOMP a szigetre!
40 perc az Atlanti Óceánon. Ragyogó napsütésben, jó erős szélben. Gyönyörű látvány.

Ebbe az iskolába, azon felül, hogy Aslaug minden szerdán meglátogat egy-egy intézményt,  azért mentek, mert a csupán egy éves iskolába érkező új pedagógusoknak szükségük volt Gudrun "eligazítására". Mintegy 3 órás, vetítéses előadása nagy siker volt, kérdések, hozzászólások követték. A tantestületet, annak ellenére, hogy az értekezlet délután 5-től este 8-ig tartott, minden érdekelte, amit hallott, látott, sőt, bensőséges beszéélgetésbe torkollott a hivatalos látogatás. Mit, hogyan, miért csinálnak a Hjalli iskolák úgy, ahogy. Fiatal, még tanuló szakemberek kerültek ennek az évnek az elején a főként bölcsődés korú gyerekek intézményébe. Szükség volt annak megismertetésére, hogy valójában mire is szerződtek.
Az intézmény szintén csak egy éve odakerült igazgatónője, Helga, mintha mindig is egy Hjalli intézmény vezetőjeként munkálkodott volna: odavaló, adekvát, remek módon vezeti intézményét, kollégáit, és a kisgyerekeket. Emellett még arra is volt kedve és ideje, hogy körbevezessen a szigeten, mely az otthona.

Amikor a tanárok beültek a 3 órás előadásra, kirándulni indultam a szigeten, nem aggódva, hogy nem találok vissza. Felmásztam igazi tűzhányóra, lábam alatt puha láva, már nem meleg, de az anyaga még "friss", hiszen 1973-ban tört ki utoljára elsodorva magával 400 házat. Senki nem sérült meg, mert ünnepnap volt, így az összes halász otthon volt, velük a hajóik: mindenki el tudott menekülni a szigetről, mielőtt a lávafolyam elérte volna a falut.

Rettenetes halszag kezdett el áradni a városka utcáin. Kérdeztem persze, mi ez. El nem adott halakat feldolgoznak állati táppá, valami pogácsákat sajtolnak belőlük, és eladják.
Tehát, amikor a gyerekek befogják a szag miatt az orrukat, a felnőttek mondják nekik: vegyél csak nagy levegőket, szívd be jó, ez a pénz szaga! :) 

Reggel 8:15-kor várt a fűtött, bőrüléses autó (úgy értem, az ülés fűtött, és az autó), amivel elvittük a házigazda lányait az iskolába egy szomszédos kisvárosba, Gardabaer-ba/be. Ez az iskola fogadja az 5-6.os gyerekeket, majd jövök ide is látogató napra.

Az iskola neve Litlu-Ásar.

Innen Axel irodájába hajtottunk a rettenetes nagy Volvo-val, amibe alig tudok bemászni, olyan magasan van az ülés.

Az irodában egy öreg, nagyon kedves husky fogadott, Vindur a neve, Szél.

Axel egész délelőtt magyarázta a Hjallastefnan működését, mint iskolafenntartó szervezetét, mint 430 pedagógus és a pedagógiai munkát közvetlen segítő munkatárs munkáltatójáét.

************************************************************************************************************************************

Innen most egy hosszabb szakmai beszámoló következik, barátok és családtagok görgessenek lejjebb.

A Hjallastefnan 16 oktatási intézményébe a fő bevétel az önkormányzatoktól érkezik. Ez az összes működési költség kb 70-75%-át fedezi. Ez az összeg az önkormányzati intézménynek fizetett támogatás 75%-a. Mivel az önkormányzatok csak 11 hónapra fizetik ezt a támogatást, ezért a havi bevétel 10%-a gyűlik minden évben a 12. hónap számára.

A szülők fizetik a fennmaradó 25%-ot, melyet az intézmény egyenruhára, szükséges plusz órákra és pl tisztítószerekre, iskolabuszra költ. 

Kivétel pl. Reykjavík önkormányzata, amely annyit fizet az ott működő iskolák fenntartására, mint amennyit a városban működő önkormányzati iskolák kapnak. "Mirror contribution": amennyit saját iskoláiknak fizetnek, annyit kapnak a függetlenek is. Más önkormányzatok minden iskola/óvoda esetében sajátos döntést hoznak a támogatás mértékét tekintve. A támogatás nagysága attól is függ, hogy az intézmény hány képzett szakembert, óvónőt vagy tanárt foglalkoztat. Ugyan kötelező diplomával rendelkezni mindenkinek ahhoz, hogy taníthasson, még sincs minden státuszon diplomás pedagógus. A tanár- és óvodapedagógus képzés 5 éves lett, sokan járnak már az egyetemekre, de még nem végezték el, így, különösen az óvodákban gyakori a képesítés nélküli munkaerő. Minél magasabb a diplomás tanárok száma, annál magasabb a támogatás összege.

Az SNI gyerekek után járó normatíva mindig az iskolának/óvodának adott támogatás fölött áll, és mindig adják, amikor SNI gyerek kerül az intézménybe. Van, hogy nem azonnal kapja meg a fenntartó az összeget, de akkor is ellátják a gyereket: "Customer's always first."

A Hjallastefnan legfőbb döntéshozó szerve a Board. Gazdag befektetőkből áll, akik igen jól jártak a 2008-as krízis idején, hogy pénzüket egy oktatási intézményeket fenntartó vállalkozásba, és nem ingatlanba, vagy állampapírba fektették. Ezért mind a mai napig, sőt, biztonságosan tervezhetően hagyják a befektetésüket a szervezetnél.

Ők adják össze pl évente azt a pénzt, amiből a Hjallastefnan a szakembereit fizeti: pszichológus, informatikus, jógatanár stb.

Akinek oktatásba befektetni való pénze van, óvodát alapít, nem iskolát. Kisebb a költsége, bevétele pedig megegyezik az önkormányzatiakéival. 

Hjallastefnan fenntart egy autista iskolát, melybe 4 kislány kivétel csak fiúk járnak.

Kifejlesztettek egy sajátos házbővítési rendszert, miután rendszeresen megvásároltak, vagy kibéreltek kisméretű házakat az újabb és újabb intézményeik számára. Ezt a metódust mára már, mint licencet árulják is.

A Hjallastefnan intézményeinek épületeit egyetlen cég birtokolja, e  cég képviselője többek között a kuratórium egyik tagja.

Van még olyan épület, melyben Hjalli Iskola működik, melyet bérelnek. A bérleti díj kb 1500 isk (3000 Ft)/m2.

A törvény szerint pl óvodában 7m2/gyerek helyigénynek kell megfelelni.

Hjallastefnanhoz tartozik 1230 óvodás és 635 iskolás gyerek, valamint 430 pedagógus és segítő.

Bevételüket 70%-ban bérre, 30%-ban pedig élelmezésre illetve egyéb-re költik.

Költségeik igen hasonlóak az önkormányzati intézményekéihez, bevételük azonban kevesebb, mivel a hiányzó 25%-ot a szülőknek kell(ene) befizetni, de nem mindig fizetik valóban be.

Intézményeikben a pedagógusok a kötelező bértáblában egy-két lépcsővel feljebbi fizetést kapnak, mint amennyit az önkormányzati iskolában dolgozók, + juttatásokat (km pénz, autóbérlés stb: 30-40.000 isk/hó).

Júni 1 és júli 31 között szünet, senki nem dolgozik az iskolákban, óvodákban.

Hjallastefnan oktatási intézményeiben a pedagógusok 27, 5 órát töltenek a gyerekekkel az intézményben egy héten.

A ped. szakszervezet  17,33 kötelező órát akar elérni.

Bár nem kötelező, de jóformán mindenki tagja a szakszervezetnek, bérének 1%-át a pedagógus, 4%-át a munkáltató fizeti tagdíjként. Könnyebben talál munkát az, aki szakszervezeti tag.

Az OECD országok viszonylatában Izland túl sok pénzt költ oktatásra, a tanárok kevesebb órát töltenek a gyerekekkel, és alacsonyabb a fizetésük.

Hjallastefnan-nak nincs összehasonlítása az önkormányzati  intézményekkel. Ezt a kérdésemet Axel érdekesnek és megfontolandónak találta.

Hjallastefnan tagja az SSSK-nak, az Izlandi Független Iskolák Szövetségének, melynek jelenleg 46 tagintézménye van, 4.100 gyerekkel. (3 olyan független iskola van Izlandon, mely nem tagja e szervezetek egyikének sem.) (Izlandon 61.500 oktatásban résztvevő gyerek van, független iskolákba 7%-uk jár.) Az SSSK pedig tagja egy ernyőszervezetnek, mely egyéb NGO-kat tömörít. Az SSSK nem más, mint egy lobbyszervezet a független iskolák érdekeit védendő. Részt vesz a döntés-előkészítésben, amennyiben az oktatással kapcsolatos törvény kerül a parlament elé.

Véleményüket kikérik, nemhogy meghallgatják.

2005-ben alakult, addig minden iskola egyenként igyekezett érdekeit megvédeni. Margret Pála Olafsdottir vonta az SSSK szárnyai alá az intézményeket. Cél az volt, hogy az önkormányzat többet fizessen ezen intézményeknek, mint amennyit addig fizetett. Céljukat részben már elérték, de a 100%-os támogatásért küzdenek.

Az SSSK évenkénti tagdíjbevétele 4.300.000 isk (kb 9 millió Ft), melyet 50 intézmény fizet be.

A tagdíj sávos meghatározású, gyereklétszámtól függ. Aki átlép a következő kategóriába, önként jelzi ezt, és magasabb összegről kéri a számlát.

Álljon itt a táblázat (1 isk = kb 1,7 Ft)

    0   -   40 =   37.500
  41   -   80 =   69.500
  81   - 120 = 101.000
121   - 200 = 153.000
200 fölött   =  203.500

Miután mindezt megtanultam, Axel átvitt a Hjallastefnan fő irodájába, ahol végre személyesen is megismertem Gudrunt, akivel olyan sokat leveleztem a nyáron. Vele dolgozik még Áslaug, kedves és nagyon jól beszél angolul. És ért is.

Elvittek enni egy még nagyobb autóval. 

Megbeszéltük a következő napok tervét: holnap a közeli iskolába megyek reggel, ott mindent megnézek, az igazgatóval tudok beszélgetni.

Szerdán Gudrunnal és Áslauggal egy nagyon messzi kis szigeten működő kisiskolát látogatunk meg, csütörtökön pedig Magga Pála-val fogok mintegy 8 órát autózni, hogy Izland északi peremén is lássak intézményt, miközben lesz időnk mindarról beszélgetni, amit szeretnék tőle megtanulni, és amit mint közös jövőt el tudnánk tervezni egyesületeink számára.

***********************************************************************************************************************************

Barátok, vissza lehet jönni!

Aztán csak elmentem az IKEA-ba, mert nagyon közel voltam hozzá. Otthon éreztem magam, mert semmi a világon nincs, ami otthon az IKEA-ban ne lenne. És itt is ugyanúgy nem kell semmi, mint otthon, csak otthon mégis megveszem, itt meg nem! :)

Vettem 10 réngombócot kis dobozkában, gondoltam, megveszem, megeszem itthon, főzök hozzá egy krumplit.

5-öt bírtam megenni egy fél krumplival.

Azóta írok. Elég volt mára. Még jó, hogy Zsuzsával és Péterrel lehetett kicsit beszélgetni közben.

Ja, majd elfelejtettem: mindenhol van wifi, pl az IKEA-ban is, aminek az előterében, egy igen kényelmes IKEA fotelban ülve hosszan beszélgettem ingyen a húgommal a skype-on. Hihihi.

Hogy is volt ez régebben?

Pihenőnap volt. Nekem. A szélnek nem. Ekkora szelet még nemigen láttam életemben. Szó szerint bele kellett feküdni, hogy ne döntsön fel.
Meglátogattam a városka parkját, ahol elfek és rejtőzködő emberek élnek. Akinek szerencséje van, találkozhat eggyel-eggyel.
Maga a park nagyon szép, zöld, ami itt nagy ritkaság, mert mindenhol jól láthatóak a lávakövek, feketék, kopárak. Kis patak, kis vízesés, sétautak, kicsi játszótér padokkal. Amekkorára a manóknak és a rejtőzködő embereknek szükségük van.
A táblán jól látható, hogy ez a Manók és a Rejtőzködő Emberek Központja: Center for Elves and Huldufólk.

A parkból lementem a tengerpartra, ahol sajnos levitte a fejemet a szél, így mostantól fej nélkül írok. Félelmetes, látványnak is jéghideg, semmi olyan tengerre nem hasonlít, mint amihez mi "szokva vagyunk".

Aztán, mivel nagyon hideg volt, gondoltam, a tegnap megvásárolt 3 havi buszbérletemet kihasználandó, elmegyek a IKEA-ba. A reptérről jövet láttam, hogy közel van. Leültem a buszmegállóban, és vártam. Jól esett, hogy ráérek, semmi dolgom. Miért ne várnék? Szép kis fedett kuckó a buszmegálló, nem tilos a dohányzás, elücsörgök. 40 perc múltán megpróbáltam megérteni, mi van a táblára írva, nem sikerült, de az eltelt időt alapul véve rájöttem, hogy speciel pont ez a járat, a 21-es, nem közlekedik vasárnap. Menjen az IKEA-ba az, akinek van autója.

Hazajöttem, irogattam kicsit, zenét hallgattam kicsit, néztem az X Faktort kicsit, aztán megállapítottam, hogy most azonnal meghalok egy almáért. (Otthon tőlem ott fonnyadhat meg a tálban, hozzá nem nyúlok.)
Google, hol van itt valami bolt. 1,6 km-re, azonnal megtaláltam, vettem almát, helyreállt a világ rendje. Kérdem én: hogyan szereztem hasonló helyzetben almát, amikor még nem volt Internet?

Jó, hogy a lakásban nem lehet dohányozni, kint meg elég hideg van, lassan fogy a cigi.
Sok időm van, mindenre ráérek, kicsit lelassulok, nem baj.

Vacsorára édesburgonyát sütöttem vajban, ettem hozzá valami sonkát, nem volt nagyon finom, de pont jó. Egyedül enni szokatlan, nem is esik jól, de valamit muszáj.

Reggel kelni kell! 8:15 indulás Axel irodájába, ahol az egész szervezet gazdasági központja van.

Érdekes volt újra egyedül utazni, régen volt ilyen utoljára. Hogy az ember a maga ura, azt csinál, amit akar 4 és fél óra hosszat a bécsi repülőtéren. Aztán pedig úgy rohan, ahogy akar Frankfurtban, hogy 50 perc alatt elérje a csatlakozást, ami a másik terminálról indul.
Az Icelandair nem ad enni, csak pénzért, inni viszont állandóan, ingyen. Úgyhogy amikor a negyedik narancslé jelent meg mellettem, kénytelen voltam kérni hozzá egy szendvicset, különben - úgy éreztem - kilyukad a gyomrom.
Axel (Einar Gudnason), a fogadó szervezet munkatársa várt a reptéren, én azonnal megismertem, rámosolyogtam, semmi. Na, gondoltam, lehet, hogy az izlandi férfiak nagyon hasonlítanak egymásra, 300 ezerből csak van egy-két egyforma, megaztán itt mindenki mindenkinek a rokona. Továbbmentem. Néhány pillanat múlva Axel szaladt utánam, lehet, hogy neki lassabban esett le a tantusz, vagy lassabban sikerült összeraknia a képet, amiről felismerhetett volna, noha megírtam neki, mire számítson: óriás bőrönd, fekete kabát, farmer stb.
Jókora Volvo várt a parkolóban, benne 12 körüli kislány, Laura. Ő a középső. Felix a nagyfiú, 15, és A betűs nevű a kicsi lány, 9 éves, velük csak "hazaérkezve" találkoztam, mint ahogy anyukájukkal, Sonja-val is. Sonja angol, de izlandiul beszél a családdal.
Axel nem egyenesen haza hozott az autóval, hanem két, a környéken működő iskolát is megmutatott, kívülről, hiszen péntek délután már nem volt bennük senki. Kicsi, lapos, szürke, első ránézésre semmitmondó épületkék. Onnan lehet gondolni, hogy talán iskolák, mert valami színes itt is, ott is van rajtuk: ablakban egy-egy bábu, kertben valami festett szoborszerű alkotás, ilyesmik. És a Hjallastefnan (ejtsd: hjatlasztepnan) logoja a kapun.

Hazaértünk a házukba, melynek felső két emeletén él a család, nekem a földszinti lakást adták ki erre a 3 hónapra.

Este meghívtak vacsorázni, bementünk Reykjavikba egy olasz étterembe, és végre sikerült kicsit beszélgetni a sok e-mail és egy-egy telefon után.
Kiderült, hogy a Hjallastefnan-hoz 17 intézmény tartozik az Izlandon összesen 50 nem állami iskola közül.
Vannak nyelvi nehézségek a kommunikációban, Sonja sajnos, akivel könnyű angolul beszélgetni, csak mint szülő tartozik a szervezethez, gyermekeik ugyanis a 17 iskola egyikében kezdték meg tanulmányaikat. A Hjallastefnan egy iskolafenntartó szervezet, nem egyesület vagy szövetség. Kb 400 "alkalmazottjuk" van, azaz a 17 intézmény pedagógusai és a pedagógiai munkát segítők.
Alapelvük: a gyerek jól kell, hogy érezze magát az iskolában. Ha nem érzi jól magát, azonnali intézkedésre van szükség, melyet meg is tesznek, és változtatnak a körülményeken. Pl ha egy osztály október 1-jéig nem rázódik össze, nem jól tud működni, a fenntartó közbelép, és megoldást keres, kínál a problémára, melyet az iskola vezetőjével, az osztály tanáraival, és főként a szülőkkel egyeztet minden esetben.
Magga Pála, a Hjalli Model megalkotója, a Hjallastefnan vezetője igen népszerű személy az országban. A meglévő, a Hjalli Model szerint működő (single sex education) 17 intézmény jelentős számban úgy került a Hjallastefnan szárnyai alá, hogy a szülők felkérték Magga Pála-t, hogy vegye át az iskolát/óvodát az önkormányzattól, mert rosszul működik.
Egyelőre ennyit tudtam meg, hétfőn kezdődik a komolyabb munka, az ismerkedés a szereplőkkel.

Alvással nem volt baj, inkább az ébredéssel, mivel itt 2 órával korábban van, mint otthon, szombatot meghazudtoló módon 7-kor már ébren voltam.
Szép napsütésben, igen hidegben indultam reggeli sétára a kikötőbe.

Séta után Axellel vásárolni mentem alapkajákat, hogy legyen valami itthon. Drága, drága, de nem rettenetesen drága. Ügyelni kell, mit vesz az ember: se paradicsomot, se újhagymát, eszünk azt otthon eleget, itt meg aranyárban adják.

Délután Reykjavíkban voltam Petka Krisztával, ő is ösztöndíjas itt.

Vettem buszbérletet 3 hónapra. Fő az optimizmus, nem lesz itt semmi baj! Hétfőn kezdődik a munka, holnapra meg majd kitalálok valamit.

Amikor tavasszal megjelent a Norvég Civil Támogatási Alap pályázati kiírása, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete egyik vezetőjeként elkészítettem az Egyesület makroprojekt pályázatát (nem nyertünk) illetve - Horn Györgynek, az AME elnökének biztatásával az ösztöndíjas pályázatot is beadtam.

A felhívás nyomán a 15 jelentkezőből 10 pályamunka került értékelésre (a többi fogadó szervezet hiányában nem volt befogadható). A pontozást és írásos értékelést követően minden egyes jelentkezővel személyes interjúra is sor került – ezek alapján végül 7 ösztöndíjas vehet részt jellemzően 3-4 hónapos programokon a támogató országok (Norvégia és Izland) civil szervezeteinél.

Mivel Egyesületünk - a Közgyűlés határozata alapján - aktív tagja az ECNAIS -nak (European Council of National Associations of Independent Schools - Európai Független Iskolák Szövetségeinek Szervezete), az évenkénti egy-két találkozó során megismerkedtem Margret Pála Ólafsdottirral, az Izlandi Független Iskolák Egyesületének vezetőjével. Őt kérdeztem meg tehát, fogadna-e ösztöndíjasként szervezetében, véleménye szerint volna-e tőlük mit tanulnom, egyáltalán, hogy áll ahhoz a helyzethez, hogy én ott ülnék 3 hónapig a nyakán. Válasz: "I am more than happy to look at our possibilities of co-operation."

A pályázatot - hogy egészen őszinte legyek - az esélytelenek nyugalmával adtam be: Magyarországon, ma, egy 58 éves nő ösztöndíjért pályázik????????????? Gondoltam, megkutatom ezen a módon, van-e bármi relevanciája a Life Long Learning és a Gender Equality, nem beszélve a No Age Limit szlogeneknek.

És nyertem.

Az interjún jó voltam, angolul folyt, nem kerestem a szavakat, nem voltam ideges, minden eszembe jutott, amit elterveztem, kijövet úgy éreztem, ez menni fog.

Jól éreztem.

Innentől kezdve a DemNet szárnyai alatt igyekeztem hivatalos kapcsolati szintre terelni viszonyomat a Hjallastefnan izlandi független iskolai szervezettel, annak munkatársaival, Gudrunnal és Axellel. Nem könnyű hónapokat éltünk át, míg visszakaptuk a közös Intership Commitment-et, a Host Declaration-t aláírva, számlaszámmal ellátva, eredetiben, postán.

De ez is sikerült.

Lakásom még mindig sehol sem volt. Hiába fizettem be magam egy-két izlandi lakáskiadó site-ra, remek lakásokat láttam - a képeken - senki, soha nem válaszolt a megkeresésekre. (Én sem biztos, hogy válaszolnék egy izlandinak, aki becsszóra szeptemberben megérkezik, semmiképpen ne adjam addig másnak ki a lakást, és becsszóra fizetni is fog, messziről jött ember azt mond, amit akar.) (Visszavonom: én válaszolnék.)

Már majdnem kétségbe estem, amikor kiderült, hogy egész Izland Európában vagy a saját országában, de nyaral július-augusztusban, amikor akár 13 fokig is felmegy a hőmérséklet. Ülnek a kiülős kávéházak teraszain, vagy Olaszországban a tengerparton. És valóban: augusztus közepén visszamentek a munkahelyeikre, és elkezdtek foglalkozni a lakásommal, Axelnek épp volt egy kiadó abban a házban, amiben ő is lakik, nem Reykjavíkban, hanem Hafnarfjordur-ban, 15 km-re a fővárostól.

A Hjallastefnan egy levélben kinyilvánította, hogy azt a teljes összeget, melyet a Norvég Civil Alap fizetne szervezetüknek azért, hogy engem fogad, az én lakhatásomra kívánja költeni. (Ez a bejelentés örömet okozott a DemNet munkatársainak, és én nagyon büszke voltam, hogy lám, nekem ilyen barátaim vannak!)

A lakás tehát, melyet Axel ad bérbe nekem, körülbelül éppen annyiba kerül (milyen érdekes!), amennyit a fogadó szervezet a NCA-tól kap.

Azt mondták, a város közepén van, buszmegálló, tengerpart, illetve az az iskola nagyon közel van hozzá, gyalogos távolságra, mely a szervezet legelső, pionír iskolája, a Hjalli.  Azt is mondták, hogy itt lesz az én székhelyem, ide fogok nap mint nap bejárni. Innen megyünk meglátogatni a többi iskolát, a másik független iskolai szervezetet, a minisztériumot, és a szervezet központi irodáját is, ahol a különböző szervezeti eseményeket rendezik.

Motto:
Then we just take it the Icelandic way - everything is going to be alright ... just stay in the flow and we cannot plan everything in beforehand :) Margret Pála Ólafsdottir