Érdekes volt újra egyedül utazni, régen volt ilyen utoljára. Hogy az ember a maga ura, azt csinál, amit akar 4 és fél óra hosszat a bécsi repülőtéren. Aztán pedig úgy rohan, ahogy akar Frankfurtban, hogy 50 perc alatt elérje a csatlakozást, ami a másik terminálról indul.
Az Icelandair nem ad enni, csak pénzért, inni viszont állandóan, ingyen. Úgyhogy amikor a negyedik narancslé jelent meg mellettem, kénytelen voltam kérni hozzá egy szendvicset, különben - úgy éreztem - kilyukad a gyomrom.
Axel (Einar Gudnason), a fogadó szervezet munkatársa várt a reptéren, én azonnal megismertem, rámosolyogtam, semmi. Na, gondoltam, lehet, hogy az izlandi férfiak nagyon hasonlítanak egymásra, 300 ezerből csak van egy-két egyforma, megaztán itt mindenki mindenkinek a rokona. Továbbmentem. Néhány pillanat múlva Axel szaladt utánam, lehet, hogy neki lassabban esett le a tantusz, vagy lassabban sikerült összeraknia a képet, amiről felismerhetett volna, noha megírtam neki, mire számítson: óriás bőrönd, fekete kabát, farmer stb.
Jókora Volvo várt a parkolóban, benne 12 körüli kislány, Laura. Ő a középső. Felix a nagyfiú, 15, és A betűs nevű a kicsi lány, 9 éves, velük csak "hazaérkezve" találkoztam, mint ahogy anyukájukkal, Sonja-val is. Sonja angol, de izlandiul beszél a családdal.
Axel nem egyenesen haza hozott az autóval, hanem két, a környéken működő iskolát is megmutatott, kívülről, hiszen péntek délután már nem volt bennük senki. Kicsi, lapos, szürke, első ránézésre semmitmondó épületkék. Onnan lehet gondolni, hogy talán iskolák, mert valami színes itt is, ott is van rajtuk: ablakban egy-egy bábu, kertben valami festett szoborszerű alkotás, ilyesmik. És a Hjallastefnan (ejtsd: hjatlasztepnan) logoja a kapun.
Hazaértünk a házukba, melynek felső két emeletén él a család, nekem a földszinti lakást adták ki erre a 3 hónapra.
Este meghívtak vacsorázni, bementünk Reykjavikba egy olasz étterembe, és végre sikerült kicsit beszélgetni a sok e-mail és egy-egy telefon után.
Kiderült, hogy a Hjallastefnan-hoz 17 intézmény tartozik az Izlandon összesen 50 nem állami iskola közül.
Vannak nyelvi nehézségek a kommunikációban, Sonja sajnos, akivel könnyű angolul beszélgetni, csak mint szülő tartozik a szervezethez, gyermekeik ugyanis a 17 iskola egyikében kezdték meg tanulmányaikat. A Hjallastefnan egy iskolafenntartó szervezet, nem egyesület vagy szövetség. Kb 400 "alkalmazottjuk" van, azaz a 17 intézmény pedagógusai és a pedagógiai munkát segítők.
Alapelvük: a gyerek jól kell, hogy érezze magát az iskolában. Ha nem érzi jól magát, azonnali intézkedésre van szükség, melyet meg is tesznek, és változtatnak a körülményeken. Pl ha egy osztály október 1-jéig nem rázódik össze, nem jól tud működni, a fenntartó közbelép, és megoldást keres, kínál a problémára, melyet az iskola vezetőjével, az osztály tanáraival, és főként a szülőkkel egyeztet minden esetben.
Magga Pála, a Hjalli Model megalkotója, a Hjallastefnan vezetője igen népszerű személy az országban. A meglévő, a Hjalli Model szerint működő (single sex education) 17 intézmény jelentős számban úgy került a Hjallastefnan szárnyai alá, hogy a szülők felkérték Magga Pála-t, hogy vegye át az iskolát/óvodát az önkormányzattól, mert rosszul működik.
Egyelőre ennyit tudtam meg, hétfőn kezdődik a komolyabb munka, az ismerkedés a szereplőkkel.
Alvással nem volt baj, inkább az ébredéssel, mivel itt 2 órával korábban van, mint otthon, szombatot meghazudtoló módon 7-kor már ébren voltam.
Szép napsütésben, igen hidegben indultam reggeli sétára a kikötőbe.
Séta után Axellel vásárolni mentem alapkajákat, hogy legyen valami itthon. Drága, drága, de nem rettenetesen drága. Ügyelni kell, mit vesz az ember: se paradicsomot, se újhagymát, eszünk azt otthon eleget, itt meg aranyárban adják.
Délután Reykjavíkban voltam Petka Krisztával, ő is ösztöndíjas itt.
Vettem buszbérletet 3 hónapra. Fő az optimizmus, nem lesz itt semmi baj! Hétfőn kezdődik a munka, holnapra meg majd kitalálok valamit.
