Reggel 9-kor éjszakai sötétségben reggeliztünk, majd még ugyanebben az éjszakai sötétségben mentünk vissza a szobánkba, amit 10 után körül hagytunk el: irány a Snaefellsnes! Kicsekkolásnál a szállodai nő kissé kajánul megkérdezte: hogy tetszett a tegnap esti sailing? (HIHIHI)
Először a Vatnasafn-t (Library of Water) akartam látni, ez Stykkishólmur egyik nevezetessége: Izland vizeinek nagy üvegcsövekben történő bemutatója. Sajnos zárva volt, de nem szomorodtam, mert az ablakból pont annyit láthattam, amennyit szerettem volna.
Plusz Stykkishólmurt fölülről is.
Irány Grundafjördur. Hóviharba kerültünk, az út lerövidítésén gondolkoztunk. Szerencsére eszünkbe jutott ismét a mondás a ha-nem-tetszik-Izlandon az időjárás, várj 5 percet, és tovább mentünk. El is állt a hó, kitisztult az ég, jól döntöttünk. Nem álltunk meg, csak egyet-egyet fényképezni a lélgzetelállító vízeséséket, hegyeket, utat. Óceánt.
Ólafsvikben lementünk a kikötőbe, ahol éppen az aznapi zsákmányt szortírozták a halászati szakemberek. Óriási ládákban, jég között feküdtek a halak, amiket a helyi kikötő feldolgozójába szállítottak a targoncák.
Rif és Hellisandur következtek, apró települések. Több irányjelző is mutatta, hogy erre lehet(ne) felmenni a Snaefellsjökullra, de nem ezzel az autóval, és nem november végén. Így be kellett látnunk, hogy megelégszünk a partvonallal, ahonnan felnézhetünk rá. És felfényképezhetünk is rá.
Azonban csak nem hagyott nyugodni a kalandvágy, így egy mellékúton elindultunk a tengerpart felé Öndverdarnes irányába. Igazunk volt, mert itt is életre szóló élményben volt részünk: 10-20 méter magas sziklafalon átcsapó hullámok, akkora lárma, hogy nem hallottuk egymás hangját. Csak álltunk, és bámultunk, fényképeztünk és filmeztünk, hogy megmutathassuk, mert elmesélve hihetetlen. (Innen nézve még kalandosabbnak tűnt az előző esti hajókirándulás.)
A félsziget déli oldalán vezetett az út hazafelé, ami unalmasabb volt az északi partnál, azaz semmi horrorisztikus nem történt. A nap lassan lement, hiszen már fél 4 is elmúlt. Kitűztük Borgarnest célul, majd ott megállunk, eszünk, iszunk stb.
Úgy is lett, megtaláltuk azt a nagy csomópontnál lévő benzinkút és bevásárló központ komplexumot, ahol Bogáékkal is megálltunk Akureyribe menet a malacos boltnál a motorház tetőn reggelizni. Remek csirkecombot és sült krumplit, valamint rántott mozarrella rudakat ettünk kólával. Sajnos most sem használtuk ki a kávé-újratölthetőségi szokást, mert egy is bőven elég volt kettőnknek. Végre megtaláltam a Tibinek ígért fridzsider mágnest, van rajta minden, ami Izland.
Borgarnes tartogathat még lehetőségeket számunkra, mert egyrészt közel van, másrészt innen jól elérhető egy érdekes hőforrás és egy olyan vízesés, amit még nem láttam. Talán még majd belefér, bár nem kecsegtet a meteorológia kiránduló idővel az elkövetkezendőkben.
Alagúton át hamar elértük a fővárost, ahonnan seperc alatt hazaértünk.
Tényleg olyan volt, mint hazaérni: meleg volt, a biztosíték lecsapódva (mélyhűtő kiolvadva), valószínűleg a kinti lámpa zárlatos lett a sok víztől, ami az utóbbi időkben érte. Sebaj, mélyhűtőt kimos, belőle halat kivesz, majd lesz valahogy.
Hamar bepakoltunk a mosógépbe mindent, ami rajtunk volt a 4 nap alatt, és mint ki jól végezte dolgát, elmentünk a közeli usziba a melegvízbe ázni. Megérdemeltük! (Utána megettem a kiolvadt halat, és nem lett tőle semmi bajom.)
https://picasaweb.google.com/104734796439408603225/Snaefellsnes131127
