Hiába vártuk a szebb időt. Nyilvánvalóvá vált, hogy vagy elindulunk, vagy itthon ülünk, ami szintén nem rossz, ha belegondolok, mennyit kell írni egy ilyen 3 hónapos ösztöndíj lezárásaképpen. Amikor itthon vagyunk, csak írok, írok, írok és írok, hogy semmi el ne vesszen, hogy legyen kimutatható haszna az ittlétemnek hivatalos megfogalmazás szerint is, meg tényleg jó lenne kihozni valamit belőle az otthoni munkám számára.
Azonban még itt vagyunk! És ha esik, ha fúj (márpedig esik és fúj), valamerre mindig csak elindulunk.
November utolsó napján Videy Islandra kirándultunk, nem nagyot kockáztatva, mert az első hajóval mentünk át a szigetre, és a másodikkal meg már vissza is. Hideg és szeles nap volt, de azért hajóztunk egyet, 5-10 perc mindössze, mi az nekünk, sokat próbált, éjszakai viharjáró tengeri medvéknek. Kikötöttünk, körülsétáltunk, Kistemplom, Peace Tower, szigetvégi étterem kívülről, iránytű a magaslaton, messziről az iskola, sziklák a parton.
Érdekes játék végignézni a képeket szeptember közepétől máig, ugyanazokon a helyszíneken miket kellett már fölvenni az idő előre haladtával. Emlékszem, szeptemberben is volt egy-két szeles nap, sőt, még hó is esett egyszer! Most már csak nevetni tudok azokon a szeleken és azon a hón ahhoz képest, ami most itt van. A szél az egy külön fejezetet érdemel, amikor meg azzal az erővel, amivel leviszi az ember fejét, repülnek a karácsonyi díszek, dőlnek a biciklik, még a havat is fújja, az már aztán igazán.
A Videy nap másik felében a reykjavíki nagy uszodába mentünk, ott ücsörögtünk a különböző meleg és még melegebb tub-okban vagy három órát.
Vasárnap (már nem mondom, hogy ronda idő volt, mert minek) csak délután indultunk útnak a szakadó esőben. Lementünk a bolhapiacra, kellemes, fedett időtöltés, utána meg a kedvemért beültünk egy kávéra a Hresso-ba, ahol lehet cigarettázni esernyő és egyéb védőfelszerelés nélkül. Igaz, kabátban, takarók között, de legalább fedett, ha kicsit azért hideg is. Fűtenek a fej fölé helyezett hősugárzók, de nem eléggé, illetve egy idő után az ember feje hőgutát kap, míg a láb lefagy. De akinek semmi se jó, az ne jöjjön télen Izlandra. Se. Itt hamar megtanulja az ember, hogy az időjárás ne befolyásolja a mindennapi tevékenységet. Az izlandiakat például nyilván éppúgy egyáltalán nem zavarja, hogy reggel a töksötétben indulnak dolgozni (fél 9-kor, vagy később, hiszen fél 11 előtt nemigen kel a nap), és töksötétben jönnek haza (4-kor már lemegy a nap), mint az, hogy induláskor hóvihar dúl, mire odaérnek a munkahelyre/iskolába, szinte derült az ég, csupa csillag (!), nyugszik a hold, délelőtt szakad az eső, de mire hazaindulnának fel is szárad, akkora szél fúj. Hogy közben hétágon süt a nap, a természetes.
Most pl, amíg ezt írom besötétedett, igaz, háromnegyed 5 van, és olyan orkán erejű szél, hogy félek, benyomja az ajtót. A levélbedobó egyfolytában sír, nyikorog, onnan lehet tudni, hogy honnan fúj a szél. Ma volt egy olyan időszak is, amikor azt hittük, irány kirándulni! De mire mindent, amit kellett, felvettünk, ismét szakadt a hó. Azért lementünk GYALOG kaját venni, úgy láttam, nem is néztek normálisnak az elhaladó autók utasai.
Elkezdődött a karácsonyi készülődés, igyekszem rengeteg kivilágítást fényképezni, és majd egy külön bejegyzésben közzétenni. Amit lehet, kivilágítanak. Fényfűzérek vannak a fákon, a hegyoldalakban, a korlátokon, a házakon, a házakban, ablakokban, és persze rengeteg karácsonyfa mindenhol. Fa. Pedig ha valami nincs Izlandon, az fa. A fa nagy kincs. Akinek a háza fából van, vagy fát tartalmaz, gazdagságát mutatja. A karácsonyfákká díszített fenyőket tenyésztik, pontosan erre a célra. Több területet is láttunk az utak mellett, ahol kis fenyőerdőket telepítettek, és megtudtam, hogy mivel nemigen élne meg hosszú ideig a köves talajban, ez az egyetlen célja tenyésztésüknek. Vagy termesztésüknek. De ennyit? Hafnarfjördur belvárosában ha nincs 100 db fenyő itt-ott, akkor egy se. A falakon például. Magasan, alacsonyabban, az útjelző oszlopokon, a járdák szélét jelző karók tetején, mindenhol karácsonyfák vannak. De ezt összefoglalom máskor.
Hétfőn, Peti születésnapján nem könnyű volt az elindulás. Olyan sötét volt még 11-kor is, mint éjjel. Elmarad a napfelkelte? Az nem lehet, Különben is, a meteorológia azt mondta, ki fog sütni a nap. Ha azt mondta, menni kell. Majd kivilágosodik! Délben el is indultunk, mert volt két vízesés, amit még nagyon szerettem volna megnézni, és nincs messze innen. Mentünk, mendegéltünk az autókánkkal, alagútba be, alagútból ki, elértünk Borgarnesbe, páratlan helyismerettel rendelkezve berontottunk a benzinkúti kávézóba, eddig minden rendben. Kicsit esett a hó, kicsit elállt, még a nap is előjött olykor-olykor. Az 1-es főúton haladtunk, ezt láttuk az autóból:
Ez a főút Izland fő fő főútja, a Hringvegur. Érdemes rápillantani a linkre, térképet mutat, és lehet belőle látni, hogy olyan, mintha az M1-es autópálya menne körbe Magyarországon. De lehet, hogy a közterület felügyelet nem készült fel a télre, ezt ismerjük. Az igazság azonban az, hogy bár egyszer-kétszer láttunk hókotrót, nem jellemző. Az utak azért épülnek magasra, kiemelkednek a környezetből gyakran több méter magasra, hogy lefújja róluk a szél a havat, és az olvadó hó meg le tudjon folyni róla.
Szóval haladtunk célunk felé, az egy számjegyű utat hamarosan két számjegyűre cseréltük fel:
Hó, hó alatt jég, egy sáv, úgy értem egy, középen, lehúzódik, aki egymás mellett szeretne autózni. A táj sírnivalóan gyönyörű, kicsit félelmetes és elhagyatott is. Alig fújt a szél, a hó is csak szállingózott. Úgyhogy tovább, egy három jegyű útra fordulva. Haladtunk is rajta kicsit, de ennél a látványnál megálltunk, én előre szaladtam, körülfényképeztem, és szégyen szemre visszafordultunk, mert nem ezzel az autóval, és nem ebben az évszakban lehetett volna ide ellátogatni.
Így aztán NEM LÁTTAM a Hraunfossart és a Barnafossar, a Láva Vízesést és a Gyerek Vízesést.
Egyszer visszajövök ide, és megnézem az összeset! Nem kell hozzá más, csak egy jó autó, és viszonylag normális időjárás meg kicsit több idő, azaz világosság, mint most jut egy napra.
Hazafordultunk tehát, már egyrészt jócskán sötétedett, és alaposan be is feketedett az ég, jött utánunk a hó. Ez azonban nem akadályozott meg bennünket abban, hogy meg ne álljunk egy nagyon híres hőforrásnál, a Deildartunguhvernél, a legnagyobb vízhozamú hőforrásnál. Nem egészen olyan képet sikerült készíteni, mint ami a Wikin látszik, de igyekeztem hasonlót! :)
Hőség a hóviharban, mínusz 8-ban, hihetetlen.
Visszaértünk Borgarnesbe, a civilizációba baj nélkül, onnan már csak 60 km volt hazáig, át az alagúton megint, el az Esja alatti úton, legalább 7 körforgalmon. A hó meg jól rákezdett. Forgalom is volt szembe, így le-föl kellett kapcsolni a reflektort. Nem volt csöppet sem félelmetes, inkább lenyűgöző abban a kis autóban a vad elemek között.
Rendben hazaértünk, rendben elindultunk a melegvizes usziba, és rendben a parkolóból haza is jöttünk kiszállás nélkül, mert mire odaértünk, megint szakadt a hó, és valahogy nem akaródzott a hóesésben kint ücsörögni. Általában van kedvem, valahogy tegnap nem volt. Majd most mindjárt megyünk. Nem maradtunk le semmiről, ugyanolyan idő van, mint tegnap ilyenkor volt.
Ma gyalog mentünk a boltba, fényképeztem a várost, azoknak, akik látták ősszel, szinte felismerhetetlen.
Szegény kis lilavirág, már akkor is megcsodáltam, amikor kibújt, nemhogy most, amikor szeretne a hó alól kilátszani. De nagyon hősiesen kitart, sőt, megerősödött! Biztosan valami izlandi lilavirág fajta.
https://picasaweb.google.com/104734796439408603225/KirandulasokATelbeN1311301203
