Olyan fáradt vagyok, mintha lapátoltam volna egész nap. Lehet, hogy a lapátolástól nem fáradtam volna el ennyire.
Magga Pála-val töltöttem a napot.
Reggel 10-re hívott a megszokott helyre, a Lifandiba. Beszélgettünk délig.
Bemelegítésül a tanárok társadalmi helyzetéről, megbecsültségéről beszélgettünk. elmondta, hogy van a társadalomban egy kis féltékenység, elégedetlenség a tanárokkal szemben, mert ellentétben a többi izlandival, akik igen keményen, minden nap sokáig dolgoznak, a tanárok délben 1-kor, 2-kor legkésőbb hazamennek, és úgymond felkészülnek a követekező napi teendőikre. Azonban a tanítással töltött évek során rutinná válik ez a munka is (most az mindegy, hogy ez baj-e vagy nem), úgyhogy nem igaz, hogy órákat igényelne a felkészülés a számukra. Következésképpen, bár nem keresnek annyit, mint pl egy banki alkalmazott, de nem is annak a felét, pedig gyakran csak feleannyit dolgoznak, mint ő. A bérek valóban lehetnének magasabbak a szférában, de a társadalmi megítélés szerint bőséggel meg vannak fizetve azzal a szabadság-mennyiséggel, amennyi van nekik: egész nyár, őszi szünet, karácsonyi szünet, síszünet, húsvéti szünet. Senki másnak nem jár ennyi szabadság itt, mint a pedagógusoknak, illetve a gyerekekkel foglalkozóknak.
Azért nem egyértelműen mondok pedagógust, mert itt nincs törvény a kötelező képzettségekről és végzettségekről, mint nálunk. A gyerekek 9 éves koráig bárki foglalkozhat velük. 9-től kell a tanári végzettség. Nem népszerű a tanárképzésben való részvétel, mert 3+2 éves, és itt nehezen engedhetik meg maguknak az emberek, hogy 5 évig járjanak a felsőoktatásba, adósodjanak el, majd ez után kezdjenek el dolgozni. Mondta MP. Hát, hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem. Akkor a többi egyetemi fakultást miért nem utálják? Azok rövidebbek? Vagy lehet közben dolgozni, pénzt keresni? Vagy nem kerülnek pénzbe? Nem hinném. Megkérdezem. Biztos, ami biztos, és ezt már több helyen említettem, igen alacsony a diplomás pedagógusok száma a 2 - 9 éves korosztállyal foglalkozók körében.
Hjallastefnan intézményeiben a gyerekekkel foglalkozók nem mennek haza 1-2 órakor, és hagyják a gyerekeket semmit nem nyújtó napközikben, hanem akár 4-ig, 5-ig velük vannak ugyanott, ahol délelőtt, a saját helyeiken, a saját környezetükben a saját, megszokott tevékenységeik között. Ezért Hjallastefnan alkalmazottjai jobban keresnek az állami, önkormányzati iskolákban, óvodákban dolgozóknál.
Sajnálatos, hogy nincs értéke a pedagógus diplomának, az országban egy helyen, Akureyriben, az északi fővárosban képeznek pedagógusokat (tanítókat, óvodapedagógusokat, bölcsődei gondozókat). Az ottani és környékbeli intézményekben 100%-os a diplomások száma az oktatási intézményekben. (Tudom, mondtam már.) Javasoltam, hogy próbáljanak meg egy saját tanárképzést alapítani. MP csillogó szemmel mesélte el, hogy ma éjjel éppen erről álmodott: alapít egy saját, Hjalli tanárképzőt. Azt, hogy én pont ezt javasoltam (persze nem komolyan, hogy is jönnék én ehhez), égi jelnek tekintette. :)
Óvatosan tapogatóztam, vajon valóban érdeklődik-e az Alapozó Terápiák iránt, ahogy erről már többször szó volt vele is, másokkal is. Kiderült, hogy egyrészt nemhogy érdekli, hanem nagyon érdekli, valamint azt is megtanultam, hogy ha egy izlandi mond valamit, akkor az úgy is van. I am a man of my word. Nagy súlya és hatalma van a kimondott szónak. Sok helyen olvastam, többek között a Kis Könyvemben, hogy beszélgetés közben egyáltalán nem figyelnek oda egymásra, és a könyv írójának fogalma sincs arról, hogy ennek ellenére hogyan szereznek és jegyeznek meg információkat egymásról, emberekről, eseményekről. Ezek szerint így: nem igaz, hogy nem figyelnek oda. Vagy: akikkel én együtt dolgozom, illetve akikhez ezen az úton közöm lett, nem igazi izlandiak. Kicsit igaziak, mert e-mailre igen ritkán válaszolnak, de ez minden, amit fel tudok hozni "ellenük". Eddig tényleg minden úgy volt, hogy megbeszéltük. Igaz, minden az utolsó pillanatban derül ki, kövképpen válik biztossá, de tényleg lett lakás, végül tényleg lett internet, lett műsor a tévében és a többi és a többi.
Úgyhogy várja, hogy én megírjam ennek az együttműködésnek a vázát, egyelőre, később meg az egész projektet. Rendkívül izgalmas feladat. Az a vezérfonala, hogy Magyarország exportál know-how-t a gazdagabb Izlandra. hogy Magyarország, aki jelen esetben pl. a Norvég Civil Támogatási Alap (melyben Izland is a donátorok között szerepel Norvégiával és Liechtensteinnel együtt) kedvezményezettje tud innovációt, alternatív pedagógiát ajánlani és telepíteni egy donátor országba. nem pedig fordítva, ahogy szokásos. Nagyon kíváncsi vagyok, lesz-e erre fogadó készség otthon.
Nekiülök, és összeállítom az együttműködési tervet. Because I am a woman of my word either.
A Lifandiból elmentünk az egyik iskolába, MP új autójával, a Dodge-ot eladta.Ez most egy KÖZEPES méretű Nissan Pickup. Van hozzá rászerelhető camper, amivel júniusban körbeutazza az országot. Szeretettel meghívott, hogy tartsak vele, a repülőjegyen kívül semmi költségem nem lenne. Hm... Alig bírtam bemászni, olyan magas. Bőr ülések, egy terem, valami 8 hangszóró, automata. És nem nyafog a biztonsági öv.
Mivel ebben a suliban már jártam, kedvesen üdvözöltek, szinte megörültek nekem, hogy még mindig itt vagyok. Rögtön, szokás szerint, ebéddel, kávéval, csokival kínáltak. Ma lasagna volt, meg is kóstoltam, de nem voltam igazán éhes, mert a Lifandiban egy olyan tömény csokiizét választottam gyanútlanul, hogy úgy kellett a kávéval bevenni a falatokat, mintha gyógyszert ennék, különben nem ment volna le. Otthagyni meg azért még mindig nem merem, vagy nincs pofám, sose én veszem. Szóval megkóstoltam a lasagna-t, MP addig valamizett egy számítógépen. Kedves, fiatal kis tanítónénivel beszélgettem, míg vártam, neki pihenő ideje volt éppen, így nem akartam fárasztani, mert fél óra múlva neki vissza kellett mennie a gyerekek közé.
Innen a Reykjavíki Városi Színházba mentünk, ahol MP egy megbeszélésen vett részt. A megbeszélés témáját nemigen tudta előre, kiváncsi is volt, vajon miért hívták, mit akarnak tőle. Azt hitte, hogy egy előadást szeretnének tőle valami gyerek témában.
Egy nagyon kedves hölgy fogadott bennünket, később kiderült róla, hogy jazz énekesnő, de erről később. (Sajnos nem emlékszem jól a nevére, majd pótolom.) Miután röviden elmondta, miért is hívták ide MPt, körülvezetett a színfalak mögött egy akkora színházban, mint mondjuk a Víg. 3 színpados, egy nagy, 2 kisebb. De előbb elmondom, miért hívták ide: a színház elhatározta, hogy megíratja és színre viszi a Hamlet litli c. darabot. !!!!!!!!!!! Naná, hogy azonnal elmondtam, hogy Alföldi Róbert megrendezte a Vörös Róbert által átírt Bánk bán junior-t. A nő akkora érdeklődést mutatott ez iránt, hogy amikor fölértünk a talán színésztársalgóba, ahol a rendező fiatalember fogadott bennünket, elkezdte szó szerint rángatni a ruhám ujját, mint egy gyerek, hogy mondd el neki is, mondd el neki is! Elmondtam a rendezőnek is a Bánk bán juniort, persze nem hallott róla, de biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekelte, és biztos vagyok benne, hogy megnézte azóta az interneten, miről beszéltem. Azt hiszem, megfogalmazom szépen, és megírom az Alföldi fb oldalára ezt a történetet. Vagy hülyeség?
Jó óra hosszat tárgyaltak izlandiul, sokat értettem belőle, empátiáról, társadalmi és családi problémák iránti fogékonyságról volt szó, és az is kiderült, hogy MPt, mint tapasztalt és elismert pedagógust szerették volna megkérdezni, mi a véleménye a kezdeményezésről, tudna-e akár szövegszerű, vagy gyakorlati tanácsokat is adni. Naná, hogy tudott, meg aztán nyilván folytatódik majd az együttműködés.
Kaptam kávét (:), kimehettem a teraszra a cigimmel, sütött a nap, és szerencsém volt egy fiatalembert megfigyelni az utcán (jó nagy utca a Kringlan), aki a fülében szóló zenére táncolva haladt a buszmegálló felé. Figyelemre méltó mozgása volt!
A színház hátulról (ki nem látott már ilyet?!...) a díszítőkkel (a tribute to CsPjr), illetve a Mary Poppins (MP stands for her as well this time) díszleteivel:
A színházból egy óriás shopping mallba mentünk, mert MP meg akarta vásárolni a kedves jazz énekesnő (akinek még mindig nem tudom a nevét) cd-it. Így is tett, könyvet is vett, leültünk még egy negyed órára beszélgetni, aztán visszavitt az autómhoz, amibe beleülve becsülettel igyekeztem hazajutni, mert jártányi erőm sem maradt ez után a nap után.
Vannak emberek, akik egyszerűen annyira igénybe veszik a társaságukat, hogy abban nem marad erő egy szem se. Pedig jól éreztem magam, érdekes és hasznos nap volt, meghívott Lilja színdarabjának főpróbájára péntekre (igaz, kicsit erőszakos is voltam, de sikeresen), egy, a tanzániai árvaház adományozóinak találkozójára és jövő szombaton vacsorára Péterrel a házába. Ez utóbbiakat teljesen magától, csak a színház miatt voltam kicsit pushy, remélem, nem nagyon. A Tanzániáról majd még írok. Máskor.
Bolognai spagettit főztem vacsira, finom volt és rengeteg. Szerintem még Péternek is marad belőle, 11 nap múlva jön.
