Mert nem nyughat az ember, egy napot se. Azaz de, egyet igen, de már a másodikat biztosan nem.
Nincs messze Hafnarfjordurtől a Golden Circle, ezért nem kellett hajnalban indulni ahhoz, hogy mindent megnézhessünk, amit kiolvastunk a Lonely Planet-ből.
A kékkel rajzolt "kört" kell nézni.
Indulás Reykjavík felől a Thingvellir Nemzeti Parkba. Sok turistabusz ment mellettünk, előttünk, mögöttünk, és minden megállónál sokan is voltunk, de nem zavartuk egymást sehol. Főként idősebb korú amerikaiakkal találkoztunk, és persze japánokkal. Valahogy már nekik sincsenek olyan nagy fényképező gépeik, mint régebben. Nekem nem nagyon sokat mondott a park maga, leszámítva azt az óriási repedést, ami évmilliókkal ezelőtt keletkezett éppen ott, és a nagy sziklát, amely alatt az első parlamentet rendezték a Szigeten.
Nagy sétálós park, szép ösvényekkel, gyönyörű, őszi színű talajtakaró növényekkel, irdatlan sziklákkal, felgyűrődött kövekkel. Az egész földtörténetet elmeséli annak, aki meghallja, gondolom. Ömlött, szakadt az eső, ez az egész napra jellemző volt. Bogáék dupla kabátban, én a pufi kabátban, fehérneműig átáztunk.
A parkból Geysir felé kell tovább menni. Geysir maga egy gejzír, akiről a világ összes gejzírje a nevét kapta. Olyan, mint pl a Kleenex, a Mirelite, vagy a Caran d'Ache. Maga Geysir sajnos már nem gejzeg, mert, ahogy az utikönyv írta, a turisták az ötvenes években teledobálták kövekkel, és eldugult. Ugyan egy nem régen lezajlott földrengés kicsit elmozdította a köveket, de már a 80 m magas kitöréseket nem produkálja, amit meg mégis, azt teljesen kiszámíthatatlanul.
Nem így Stokkur, aki megbízhatóan 4-6 percenként kitör, és ha nem is 80, de 16-20 méter magasra lövelli a forró vizet. Az egész gejzírmezőn mindenhol ki van írva, vigyázat, 80-100 fokos víz folyik a földön, bugyog a kis kráterekből. Az emberek mégis belenyúlnak, aztán meg anyáznak kicsit.
Megy, mendegél, bámulgat az ember, amíg egyszer csak óriási sikoltást hall, fölkapja a fejét, és látja kitörni a Stokkur-t. És azt mondja: ez már megint hihetetlen! Már megint valami, ami eddig csak a könyvekben, meg a természetfilmeken volt látható.
Ott kell állni a szakadó esőben legalább még egyet megvárni, aztán legalább még egyet és még egyet. Nem lehet otthagyni, annyira fantasztikus. Készülődik, szuszog 5-8, akár 10 percig, míg végül elég nagy hang kíséretében kitör. Általában még egy kicsi kitörés követi a nagyot, és elnyugszik megint. Már elindulnál, de még meg kell várni egyet, aztán ha már egyet megvártál, még egy utolsót is. Pedig mondom, ömlik az eső!
Amikor végre sikerül elszakadni, a kör a Gullfoss, Arany Vízesés felé folytatódik. Ezt is messziről lehet hallani, a rengeteg ember miatt meg látni is. A buszok számára külön parkolót építettek, a WC-be az automata bankkártyával is beenged. Szinte már elfásult az ember, csak megy, megy az esőben, hideg nem volt, lehetett kb 10 fok, lógatja a fejét, hogy legalább az arc maradjon száraz, és akkor elé tárul ez a kép:
És bár szerencsés, Niagara-járt ember vagyok, elszótlanít a látvány. Nem csak a lármája miatt, hanem lenyűgöző ez a rengeteg víz. Ez Izland másodikja a vízesések között. Ennek is van meséje természetesen, volt egy lány, aki először készített utacskát a vízeséshez, hogy az emberek megnézhessék, és ne csússzanak bele a partról. El tudtam képzelni, milyen lehet napsütésben, egy állandó szivárvánnyal díszítve, melyet a felszálló vízpor okoz.
És tovább az Arany Körön. A Kerid vulkán kráteréhez, ami az összes utikönyv, Izlandról szóló beszámoló, kedvcsináló és hívogató alapképe. Tényleg iylen, nem, nem photoshop, a színek, a méretek, és már nem érdekel, hogy mindenem vizes, majd megszárad, csak állok, és a számat is elfelejtem becsukni.
Hazaértünk innen is épségben, noha már töksötét volt. Az úton kivilágított, fűtött melegházak állnak, itt termelik az egész ország számára a friss zöldséget. Nem túl sokat és jó drágán, de van. A látvány pedig szintén gyönyörű.
https://picasaweb.google.com/104734796439408603225/TheGoldenCircle
