4 olyan nap, ahol talán inkább az események, semmint a helyszínek - melyekről már szinte mindegyikről írtam - lesznek a főszereplők. Persze a helyszínek is, hiszen nem ugyanolyan idő volt, nem egyedül voltam, szóval közel sem ugyanaz. Itt nem lehet azt mondani, hogy á, oda nem megyek, ott már voltam, mert nem voltál még ilyen időben, nem voltál még télen, vagy tavasszal vagy nyáron, csak ősszel, nem voltál ma még. Ezért jó volt ismét a Videy Islandre indulni, ahova nagyon szerettem volna Petivel kimenni. A nyugalom szigetre, ahol alig van más is, mint mi.
Előtte azonban megmutattam neki a kis parkot, "itthon", Hafnarfjordurban, ahol a huldufók, az elf, a hidden people lakik. Kedves kis sétahely, az idő is napsütéses volt, sétáltunk egy órát.
Utána bementünk a városba, hogy a bolhapiacot megnézhessük, nem is gondoltam, hogy Petit is érdekli, de aztán eszembe jutott, hogy szeretett volna egy napszemüveget, és ez a legjobb hely lenne beszerzésre. Mindent végigjártunk, megnézegettünk, felpróbáltunk, kinevettünk. Az autót fent hagytuk a templomnál, ezrét igyekezni kellett, hogy le ne késsük az utolsó hajót Videy-re.
Mint tudott, kétszer ugyanabba a folyóba lépni nem lehet. Nos, Videy Island sem mutatta ugyanazt az arcát, mint azon a megtalálós napon nekem. A hajó most is klassz volt. Időben is indult. Mi voltunk a hajóskapitányok.
Sokan voltunk a hajón, de sokan voltak még a szigeten is, az előző hajó utasai. Bementünk a kávézóba, mert valaki mondta, hogy érdemes, nagyon szép. Őszintén: nem is szép, a nő meg olyan undok volt, mint amilyen rossz kávét adott, és amilyen drágán. Sehol eddig, még egyszer sem ittam rossz kávét, nagyon kávés népek itt. Akárhol kínáltak kávéval, vagy akárhol ültem le, vagy vettem egy togo-t, mind finom volt. És különleges. Ez nem volt finom. És hideg is lett, fújt a szél, alaposan be kellett öltözni, meg az új napszemüveget beüzemelni.
Elindultunk sétálni, lementünk a partra, a fekete kavicsokhoz, megnéztük a partra sodródott tengeri füvet, megmutattam a kis éttermet, ami ugyan zárva volt, de mégis kellemes a teraszán üldögélni. Meg persze a Peace Towert.
Minden magaslatra felmásztunk, mindenhonnan kinéztünk, lenéztünk, de indulni kellett, nehogy elmenjen at utolsó hajó a szárazföldre. A múltkor egy fél órát késett, de most pontosan érkezett. A hajó felé menet nem szorultunk be a két oszlop közé, de megpróbáltuk. Azért, mert előttünk egy kislány pont átfért.
A szigetet elhagytuk, persze legtöbbször Peti vezetett, pontosabban szerintem innentől már mindig ő vezetett, és - mivel még világos volt - kimentünk Seltjarnarnes-re. Ez Reykjavík egyik része, hosszan a tengerbe nyúló félsziget, nagyon drágának látszó villanegyed környék. Szép, ízléses, leginkább amerikai suburb-höz hasonlító városrész saját uszodával, iskolával, kis központtal. Odavisz a busz, az Isaksskóli-s napon voltam ott. Már szinte elkezdett sötétedni, de ki kellett menni a Grotta-hoz, a világító toronyhoz. Azaz ki kellett volna, ha a dagály nem vágta volna el az utat. Hiába, vissza kellett fordulni.
Még egy másik úton is megpróbáltuk, de magas volt a víz, nem jutottunk ki a toronyhoz. Talán majd megpróbálom egy délelőttön. Van valahol ott egy Kvika nevű képzőművészeti alkotás, amiben meleg víz van, bele is lehetne ülnie egy embernek, szoktak is, de inkább lábáztatásra való. Sajnos nem találtuk meg.
Meg fogom keresni.
Találtunk helyette halott medúzát, szegény, besodródott a kövek közé, vagy megfagyott. Minden esetre, elég könnyű volt leképezni.
Hazafelé az autóban a naplementében lehetett gyönyörködni, ami, tekintettel az itteni autózási szokásokra, elég kockázatos vállalkozás, de megérte.
Vasárnap este melegszendvicset vacsoráztunk, jó ötlet volt megvenni a szendvicssütőt annak ellenére, hogy azóta tizedannyiért is láttam már a mindenvackos boltban. Mindegy, az biztos nem lenne ilyen szép, mint ez. :)
