A Lányok látogatásának utolsó estéjére vendégségbe voltunk hivatalosak Hjallastefnan vezetőjéhez, Margret Pála Ólafsdottírhoz, akit mindenki Magga Pála-nak hív.
Mielőtt elindultunk volna kalandos utunkra hozzá, nagy sétát tettünk "itthon". Ismét ellátogattunk a Hellisgerdi-be, ahol a huldufólk (ld. Első nap c. bejegyzés) lakik, és látván láttuk, hogy az ősz itt is ugyanolyan színeket varázsol a fákra, mint otthon.
Boga kimászott oda, ahova nem szabad,
az utcán valószínűleg egy sétáló bölcsivel találkoztunk, ilyen vicceset még nem láttam ebben a témában:
Majd pedig Reykjavíkban. Többesben csavarogni jobb, mint egyedül, mutogatni, amit lát az ember, odanézni, ahol a másik észrevesz valamit. Az ismerős környéken, Kriszta lakásának utcájában parkolunk, mert ott ingyen volt. Jó helyen is van, öt perc alatt felsétáltunk a hegy tetején álló templomhoz, a Hallgrimskirkja-hoz. Olyan köd volt, hogy nem találtuk érdemesnek felmenni a kupolába, mert valószínűleg semeddig sem lehetett volna ellátni.
Cserébe viszont bementünk, ahol az orgonista éppen gyakorolt, így szerencsénk volt meghallgatni a híres orgona hangját.
A templom teréről lefelé indultunk, a régi belváros, a kikötő felé. Út közben megálltunk egy Noodle Stationben, ahol rament adnak enni, választható hússal, de engem úgyis csak a tészta meg a lé érdekel.
Ebéd után, pedig nem is akartunk, de muszáj volt kávét inni, mert egyrészt megláttunk egy nagyon édes kávézót, másrészt a leves, meg a hideg miatt jó lett volna pisilni valahol. (Tudom, hogy ez nem pc, de a következő - és a picasa-ban is látható - képek miatt ide kellett írni.)
A kávézó tetején lehet cigizni a kávéhoz, ahova föl-följön a pultos, hogy vajon minden rendben van-e, jól érezzük-e magunkat, és ajánlja, hogy töltsük meg újra a kávésbögrét, hiszen itt ez így szokás. Egyet fizet, de kaphat kettőt, ha szeretne.
Ugyan nem töltöttük újra a különben jókora űrtartalmú bögrét, pedig hárman ittuk meg végül, indulás előtt kilátogattunk a mellékhelyiségbe, ahol - bevallom - azért eléggé meglepő látvány és világítás fogadott. Az alant látható képek mindegyike egy-egy falon volt, a színek pedig hűek, ismét semmi fotosop!
Kávéházunkat odahagyva visszataláltunk az autóhoz, és elindultunk a fogalmunk-sincs-hova. Ez így azért nem igaz, mert az irányt tudtuk, azt meg is lehetett mondani a navigátornak: valamerre Mosfellsbaer felé indulj. Ott majd meglátunk egy Bauhaus áruházat, ahonnan egy a-mailbn kapott útvonalterv lesz a segítségünkre.
Bauhaus meg is volt, onnan pedig nem könnyen, nem egyből, nem is kettőből, de nem föladva, nem kérve kíséretet, egy telefonos segítséget igénybe véve odataláltunk Magga Pála tóparti házához.
Ott eltátottuk a szánkat, aztán kb 3 óra elteltével lehet, hogy becsuktuk. Gyönyörű volt. Maga a ház is, a környék, a berendezés, az emberek. Kollégák, barátok, rokonok voltak még meghívva rajtunk kívül, összesen nyolcan ültük körül a vacsora asztalt. Halat ettünk előételnek sok fokhagymával (szerencsére), bárányt fő fogásként, salátával, sült zöldséggel, és izlandi joghurtkülönlegességet áfonyával, áfonyalekvárral, melyet maga a háziasszony szedett és készített.
A vacsora közben, és utána fontos szakmai jellegű beszélgetést folytattunk Hjallastefnan és Magyarország közötti együttműködési lehetőségekről, mely egyre tisztábban látszik, hogy alternatív pedagógiai, pszichológiai és egyéb téren jöhet létre. Úgy tűnik, a Hjalli Modelben résztvevő mintegy 2000 gyerek között sok olyan van, aki igényelné azokat a módszereket, melyeknek mi a birtokában vagyunk, cserében pedig nyilván lehetne tőlük olyasmit átvenni, megtanulni, meghonosítani, ami nálunk "hiánycikk".
Magga Pála közel sem zárkózott el további tárgyalásoktól, sőt, említettem neki Gudni Olgeirsson-nal való esetleges találkozásomat,, persze ismeri, persze jó véleménnyel van róla. Kriszta Margret-jével ( :) ) is fogunk négyesben találkozni, esetleges együttműködést megalapozni a Center for Human Rights in Iceland vezetőjével. mindenki nyitottan, érdeklődve, cseppet sem leereszkedően fordult felénk, nagyon jól éreztük magunkat.
És haza is találtunk!
