Szombaton, 28-án, 9 órakor elindultunk "itthonról". Felszerelkezve navigátorral, töltővel, térképekkel, rengeteg tudással a fejekben: mit, hol, mikor lehet látni, kell megnézni, nem kéne/szabadna kihagyni, és mit tilos.
Ahogy haladtunk az országúton, pillanatonként felvisított valamelyikünk: vízesés, bárány, ló, őszi zuzmó, hegy, havas hegy! Ugyan eredetileg szerettünk volna délutánra Akureyribe érni, de hamar beláttuk, hogy ennek semmi értelme, minek rohanni, nem jövünk ide holnap újra.
Meséltem, hogy Magga Pala-val utaztam itt pár nappal előbb, emlékeztem az útra, alagút következik, benzinkút, reggelizőhely stb.
Hamarosan megint meg kellett állnunk egy útszéli kis étteremnél, ahol egy kövérkés izlandi kutyával barátkoztunk.
Boga besüllyedt a talajba, amikor a zuzmóra lépett, pedig nem látszott puhának. Különös anyag, nemigen láttunk még ilyet. A hegyek oldalán szinte szabályos vonal: a hóhatár. Viadukt, alatta folyó, valószínűleg összefüggésben valamelyik vízeséssel a millió közül.
Megéheztünk, megálltunk egy út melletti Bónus-nál (malacos tesco), vásároltunk uzsonnát, és a motorháztetőn megterítettünk.
A Bónus-ban gyerekek készítette bárány-kiállítás volt a falon. Meg lehetett tapintani a különböző báránybundákat.
Átmentünk egy hídon, csikorogva fékez, raftingra alkalmas folyó alattunk. Lemásztunk, egyik pillére a vízbe volt esve.
Boga megkóstolta a mezőn tenyésző fekete bogyót. A víz olyan kristálytiszta, hogy mindent látni az alján.
Tovább indultunk, bár - és ez az egész szigetre, az egész kalandra jellemző - nehéz szívvel hagyja ott az ember a gyönyörű helyeket.
Az autóban szakmai dolgokról, lehetséges együttműködésről beszélgettünk Ágival, az Alapozóterápiás Alapítvány és Hjallastefnan között. Nagy kereslet volna Izlandon bármilyen dys-es problémát szűrő majd javító, legfőbbképpen pedig megelőző foglalkozásra. Mivel itt nincs ehhez fogható egyelőre, igen kívánatos lenne, ha a Hjallastefnan, mint iskolafenntartó mutatkozhatna meg először ilyesmivel Izlandon, és kínálna megoldást erre a problémakörre a hozzá járó mintegy 2000 gyerek közül az érintetteknek.
Megpillantottuk az első - akkor azt hittük - "igazi" vízesést, kis kőhidat, és lovakat.
Ezt is ott kellett hagyni, de cserébe hamarosan megérkeztünk a télbe. Minden fehér lett körülöttünk, eltűnt a vonal a hegyek derekáról, felértünk a hóhatár fölé.
Elfáradtunk kicsit, megint megálltunk kávézni. Benzinkuti kávé izalndi style. (Mert szinte mindegyik ilyen.) Pénztárnál kértünk kávét, fizettünk, kaptunk egy poharat, és onnantól magunk állítottuk össze, amit szerettünk volna. Volt többféle kávé, többféle tej, tejszín, többféle cukor, nemcukor, szirup, ízesítő, ez is érdekes nekünk.
Bárányok és bárányok és bárányok pöttyözik a mezőket, amint újra leértünk a highlands-ről, elhagyva a hóhatárt. Az úton egy fóka alakú tábla figyelmeztetett, hogy hamarosan Hvammstangi-ba érünk, ami - tudvalévő -, hogy Izland fókafővárosa. Nyilván azonnal letértünk az útról, mit nekünk az a plusz 30-60 km, ha fókát láthatunk.
A fókafővárosban - becsület szavamra - egyetlen élő lélek nem volt látható, se fóka, se ember. A falu közepén halaszalót néztünk meg, rettenetes pofák függtek egy madzagra akasztva.
Lementünk egészen a partra, hárman háromfelé indulva próbáltunk felfedezni VALAMIT. Boga az óceán irányába indult természetesen, Ági embert keresett, én meg csak a partról a vízbe bámultam. És akkor megláttam egy fókafejet! Azt hiszem, rajtam kívül senki sem látta, de a lányok lelkesen kiabáltak, hogy fóka, fóka! Kicsi, kerek fej emelkedett ki a vízből, alig-alig látszott, úgyhogy ha nem mondják, hogy ez Izland fókafővárosa, eszembe nem jut, hogy fókát látok.
.JPG)
A lányok még látták a hátára is fordulni, meg mórikálni magát, nekem csak MEGlátni sikerült, és ennyi.
Próbáltunk még másikat is felfedezni, de sehol semmi, és senki. Ideje is volt már indulni, sötétedett, és Akureyri még mindig nem volt közel.
Azonban hiába a legszigorúbb elhatározás, muszáj megállni! Olyan helyek vannak az út mentén, amilyen nincs máshol a világon, hát csak nem hagyjuk megnézetlenül. Ez most egy három felől összefutó folyómeder, nagyon mély szakadék, kis híd vezet át fölötte.
És akkor mostmár tényleg: nincs több megállás. Este 7-re értünk az északi fővárosba, ami azonnal megigézett. Mint egy meseváros. Kicsi, rendezett, színes és fényes. A szállodában, ahova előző este foglaltuk a szobánkat az interneten vártak, meleg volt, barátságos, fürdőszobás (az internetes foglalás ellenére, ami közös fürdőszobát igért), a portás pedig azonnal elmesélt mindent a másnapi bálnalesről. Hova menjünk, mit kérdezzünk, mit vegyünk föl. Vagy nem is: inkább ő megkérdezi, elintézi, megbeszéli, így aztán Húsavík helyett mégiscsak Dalvík-ba megyünk whale watching-ni vasárnap reggel 9(!)-re.
Kicsit azért még sétáltunk az esteledő városkába, ami bőven megérte, mert nagyon szép. Fények, színek, egészen más hangulat, mint délen, ahol lakom.
Végignéztük az éttermek kínálatát, ahol bálna szerepel az étlapon, ott csak megvetően tovább haladtunk, a hagyományos izlandi ételeket kínálók nagyon drágák voltak, hamburgert és pizzát nem volt kedvünk enni, így kikötöttünk egy thai étteremben, annyit ettünk, hogy degesz, és kb ugyanannyit kis hungarocell dobozkákban el is hoztunk, és még kifizethető is volt. Jó izlandi szokás a kancsó hideg víz kérés nélkül. Finom is, és meg is olcsítja a vacsorát.
Szálloda, alvás, kis Indiana Jones a tv-ben, mert reggel 7-kor kelünk, 9-re Dalvikban kell lenni, vár a whale watching hajó!
https://picasaweb.google.com/104734796439408603225/FentEszakon
